A 2008.januárjától
hatályba lépett új áfa törvényünk
egy kerettörvény. Ez annyit jelent, hogy közel sem
ad annyi támpontot, mint az eddigi áfa törvény,
sajnos nagyon sok esetben ránk van bízva, hogy találjuk
ki mit is akart a törvényalkotó.
Megpróbálom az áfa
bevallás (0865-ös bevallás) sorai szerint végig
venni, milyen -áfa szempontból kényes- ügyletek
fordulhatnak elő a gyakorlatban egy kereskedelmi cégnél
és azokat hogy kell kezelni. Magyarázatom nem teljes
körű, csak iránymutatás.
Figyeljünk arra, hogy
2008.januárjától már csak új
számlatömbben írt számlákat
fogadjunk be, tehát a számlán legyen rajta a
gyártás (általában 2007) dátuma !
Amennyiben nem új számlatömbben írt
készpénzes számla alapján szeretnénk
áfát visszaigényelni, az Apeh vissza fogja dobni
a számlát.
Tilos levonni
az áfa részét a következő
szolgáltatásoknak, termékeknek :
-
személygépkocsiba
tankolt üzemanyag
-
személygépkocsihoz
fűződő bárminemű szolgáltatás (parkolás,
szerviz, autópálya-matrica, stb)
-
éttermi szolgáltatás,
reprezentációs költség
Áfa
bevallás gyakoriságának megállapítása
:
2008.januárjától
már nem a tárgyévet megelőző évet,
hanem a tárgyévet megelőző második év
áfáját kell alapul vennünk (hasonlóan
az egyéb adók bevallási gyakoriságának
megállapításához). Valamint úgy,
ahogy eddig is, a tárgyévi -év elejétől
göngyölített- áfa adatokat is figyelnünk
kell.
-
Havonta kell áfabevallást
beadnunk -ill. át kell térnünk-, ha a 2006-os,
vagy az év elejétől göngyölített
fizetendő áfánk összege az 1 millió
forintot eléri.
-
Negyedévente kell
áfabevallást beadnunk -ill.át kell térnünk-,
ha 2006-ban, vagy a tárgyév elejétől
göngyölített fizetendő, vagy levonható
áfánk a 250 ezer ft-os határt túllépte.
-
Éves áfabevallást
kell leadnunk, ha 2006-ban, vagy a tárgyév elejétől
a göngyölítetten fizetendő, illetve levonható
áfánk benne maradt a +/- 250 ezres sávban.
Valamint nincs közösségi adószámunk!
Áfa bevallás és
befizetési határidők :
-
havi áfabevallás
esetén tárgyhót követő hó 20-a
-
negyedéves
áfabevallás esetén tárgynegyedévet
követő hó 20-a,
-
éves áfabevallás
esetén következő év február 15-e.
Mikor
igényelhető vissza az áfa ? :
-
Havi bevalló esetén
akkor, ha a visszaigényelhető (megfizetett !!!) áfa
meghaladja az 1 millió forintot.
-
Negyedéves bevalló
esetén akkor, ha a visszaigényelhető (megfizetett
!!!) áfa meghaladja a 250 ezer forintot.
-
Éves bevalló
esetén akkor, ha a visszaigényelhető (megfizetett
!!!) áfa meghaladja az 50 ezer forintot.
Fordított adózás
: azokat a szolgáltatásokat vonja be az Apeh a
fordított adózásba, melyeknél több
az áfa kiadása, mint az áfából
származó bevétele. Így fordított
adózás alá esik minden építőipari
szolgáltatás, ami ingatlanhoz kapcsolódik
(építkezés, javítás,
karbantartás). A takarítás végül
kikerül a fordított adózás köréből,
viszont valószínűleg bekerül még az idén
a számítástechnikai kereskedelem. Nem fordított
adózású az örzés-védelem, a
mérnöki, az építésvezetői
szolgáltatás, stb. Fordított adózás
során ne felejtsük el a számlán feltüntetni
mind a vevő, mind az eladó
adószámát, valamint ráírni a
számlára, hogy az „áfát a vevő fizeti
meg”. Fordított adózást csak akkor kell
alkalmaznunk, ha a vevő nem alanyi mentes (az alanyi mentesek
adószáma 1-es !), vagy nem magánszemély
!!! Tehát, ha pl. egy magánszemély részére
építünk fel egy garázst, akkor számára
ugyanúgy áfás számlát kell adnunk,
mint eddig.
Adószámok
:
-2-es : normál,
-3-as : evás
-4-es, 5-ös,
6-os : csoportos adóalanyiság alá tartozók.
És még
valami : sokszor az anyagköltség és a munkadíj
a számlán és a szerződésben is együtt
kerül feltüntetésre. Amennyiben a számlán
nagyobb értéket képvisel az áfás
anyagköltség, mint a fordított adózású
munkadíj, akkor a számlát áfásan
kell kiállítani. Ez igaz arra az esetre is, ha a
számlán sokféle szolgáltatás,
anyagktg.van felsorolva. Szétbontjuk, hogy mennyi az áfásak
értéke, és mennyi a fordított adózásúak
értéke, amelyik a nagyobb, az húzza maga után
a másikat. Pl. egy raktár kialakításánál
rajta van a számlán a helység belső és
külső kialakítása, de rajta van raktározási
dij, anyagköltség, anyagmozgatási díj és
még ki tudja mennyi minden...
FIZETENDŐ
ÁFA
01.sor : export termékértékesítés
: tehát EU-n kívüli,
harmadik országba történik az áru
értékesítése. Ehhez fontos, hogy az
export vámokmányai és szállitó
okmányai a számlához csatolva meglegyenek egy
esetleges Apeh, VPOP ellenőrzéskor, bizonyítandó,
hogy az áru tényleg elhagyta az EU területét.
02.sor : EU-n belüli
termékértékesítés
: fontos, hogy bizonyítani tudjuk, hogy az áru elhagyta
Magyarországot, ehhez legyen a számla mellett legalább
a CMR, a menetlevél, vagy egyéb fuvarokmány.
További feltétel, hogy a számlán legyen
rajta a vevő és a mi közösségű adószámunk,
és ezek érvényességéről akár
az Apeh oldalán keresztül meggyőződjünk
(jobboldali menüben, EU-s adószámok menüpont
alatt). E két feltétel teljesülése esetén
állíthatunk ki áfa nélküli számlát
és állíthatjuk be a számla áfa
nélküli értékét ebbe a sorba. Ezen
kívül ne felejtsük el, hogy negyedévente
jelentenünk kell EU-s adószámonként
elkülönítve az EU-s termékértékesítést
a 08A60-as bevallásban.
04.sor : fordított adózású
értékesítés
(tehát mi adunk el fordított adózású
szolgáltatást, ingatlant, stb-t). Ellenőrizzük,
hogy az számlán rajta legyen mind a vevő,
mind az eladó adószáma, valamint rá
legyen írva a számlára, hogy az „áfát
a vevő fizeti meg”.
08.sor
: általános, 20%-os
áfa kulcs alá tartozó értékesítés.
10.sor
: tárgyi
mentes értékesítés
(pl. ingatlan bérbeadás, lottózói
tevékenység, posta, stb). Áfa tv.85-86.§-a
sorolja fel.
16.sor
: EU-s termékbeszerzés
(20%-os áfa kulcsú). Fontos, hogy bizonyítani
tudjuk, hogy az áru megérkezett Magyarországra,
ehhez legyen a számla mellett legalább a CMR, a
menetlevél, vagy egyéb fuvarokmány. További
feltétel, hogy a számlán legyen rajta a vevő és
a mi közösségű adószámunk, és
ezek érvényességéről akár az Apeh
oldalán keresztül meggyőződjünk (jobboldali
menüben, EU-s adószámok menüpont alatt). E
két feltétel teljesülése esetén
fogadhatunk be áfa nélküli számlát
és állíthatjuk be a számla áfa
nélküli értékét ebbe a sorba. Ezen
kívül ne felejtsük el, hogy negyedévente
jelentenünk kell EU-s adószámonként
elkülönítve az EU-s termékbeszerzéseket
a 08A60-as bevallásban. Az
EU-s termékbeszerzést (ha
egyébként áfa tv.hatálya alá
tartozók vagyunk) nem
csak itt, hanem a 74.sorban is fel kell tüntetnünk !
33.sor : külfölditől
igénybe vett szolgáltatás,
ha a teljesítés helye Magyarország. Ne
felejtsük el a 44.sorba is feltüntetni az összeget, ha
EU-s adóalanytól szereztük be a szolgáltatást
! Ilyen szolgáltatások az áfa tv.szerint :
Ne felejtsük
el, hogy ugyanezen összeget a normál áfakörösök
be kell, hogy állítsák a levonható áfába
is, a 72.sorba !!!
35.sor :
ide kell beállítanunk a fordított
adózású bejövő számla
értékét és saját magunk által
felszámított áfáját. Ugyanezen
összeget -mint információs adatot- a 62.sorba is
be kell írnunk (ha ingatlanról van szó, a
60.sorba)! És, amennyiben normál áfakörbe
tartozók vagyunk ne felejtsük el ugyanezen összegeket
beállítani a 70.sorba is (a többi normál,
levonható áfás bejövő számlával
egyetemben) !!!
44.sor : EU-s adóalanytól
igénybe vett szolgáltatás
értékét kell ebben a sorban feltüntetnünk.
Ez csak egy információs sor ! Ne felejtsük el,
hogy EU-s adóalany csak akkor számlázhat felénk
áfa nélkül szolgáltatást, ha a
számlán mind az ő, mind a mi EU-s adószámunk
szerepel és érvényes is ! Valamint a számlán
utalnia kell arra, hogy az áfát a vevő fizeti „VAT'll
be paid by customer”.
47.sor : tárgyi eszköz
értékesítés
miatt fizetendő áfa. Ez megint csak egy információs
sor. Tudjuk ugye, hogy a januártól érvényes
új szabályozás szerint, ha a tárgyi
eszköz beszerzésekor nem volt levonható áfánk
(pl.személygépkocsi beszerzés), akkor idei
értékesítés esetén nem
számíthatunk fel áfát !
49.sor : előleg címén
kapott összegek, ha nem
EU-s értékesítés miatt kaptuk őket.
Információs adat !
50.sor : EU-s termékértékesítésre
kapott előleg összege a
02.sorból. Információs sor.
53.sor : EU-s termékbeszerzésre
fizetett előleg a 16.sorból.
Csak információs sor !
62.sor :
ide is be kell állítanunk a fordított
adózású bejövő szolgáltatás
számla értékét
és saját magunk által felszámított
áfáját, mint információs adatot.
Ugyanezen összeget már bevallotuk ugye a 35.sorban !
VISSZAIGÉNYELHETŐ
ÁFA
67.sor : 5% áfás
termékbeszerzés.
70.sor : 20% áfás
termékbeszerzés, szolgáltatás után
levonható áfa.
72.sor : külfölditől
igénybe vett szolgáltatás.
Ugyanezen összeget bevallottuk a 33.sorban is (részletesebben
lásd ott) !
73.sor : arányosítással
levonható áfa.
Ezt a sort akkor kell kitöltenünk, ha a normál áfás
értékesítésünk mellett van tárgyi
adómentes értékesítésünk is
(pl. ingatlan bérbeadás). Ekkor azon beszerzések
áfáját, melyek kizárólag a tárgyi
mentes értékesítéshez kapcsolódnak,
vagy amelyeknél nem lehet különbontani, hogy mely
értékesítéshez kapcsolódnak, ott a
beszerzés áfája csak arányosítással
vonható le. Mégpedig olyan arányban, amilyen
arányban a tárgyi mentes értékesítésünk
képviselteti magát a teljes értékesítésünkön
belül.
74.sor : EU-s
termékbeszerzés
(20%-os áfa kulcsú). Fontos, hogy bizonyítani
tudjuk, hogy az áru megérkezett Magyarországra,
ehhez legyen a számla mellett legalább a CMR, a
menetlevél, vagy egyéb fuvarokmány. További
feltétel, hogy a számlán legyen rajta a vevő és
a mi közösségű adószámunk, és
ezek érvényességéről akár az Apeh
oldalán keresztül meggyőződjünk (jobboldali
menüben, EU-s adószámok menüpont alatt). E
két feltétel teljesülése esetén
fogadhatunk be áfa nélküli számlát
és állíthatjuk be a számla áfa
nélküli értékét ebbe a sorba. Ezen
kívül ne felejtsük el, hogy negyedévente
jelentenünk kell EU-s adószámonként
elkülönítve az EU-s termékbeszerzéseket
a 08A60-as bevallásban. Az
EU-s termékbeszerzést (ha
egyébként áfa tv.hatálya alá
tartozók vagyunk) nem
csak itt, hanem a 16.sorban is fel kell tüntetnünk !
75.sor : termékimport
esetén VPOP vámhatározatban kivetett és
általunk már befizetett adó. Itt is
ellenőriznünk kell, hogy a számla mellett rendben
vannak e az import okmányok (vámárú
nyilatkozat, vámhatározat, szállítási
dokumentumok) és meg kell győződnünk róla, hogy
a VPOP által kivetett áfa be lett e fizetve, mert csak
akkor állíthatjuk be levonható áfaként,
ha már befizettük a költségvetésbe.
Amennyiben itt adatot tüntetünk fel, ne felejtsük el a
részleteket feltüntetni a 4.lapon !
83.sor : tárgyi eszköz
beszerzés után
levonható áfa. Csak információs sor !
86.sor : EVA alanytól történt
beszerzés értéke
(az EVA-sok adószáma kötőjel után 3-as !).
Információs adat !
96.sor : teljesítésbe
ment előlegek (amennyiben az
előző időszakokban feltüntettük őket a 49.sorban) –
nem EU-s
termékértékesítéshez kapcsolódó
kapott előlegek. Információs sor !
97.sor : teljesítésbe
ment előlegek (amennyiben az
előző időszakokban feltüntettük őket a 50.sorban) –
EU-s termékértékesítéshez
kapcsolódó kapott előlegek. Információs
sor !
98.sor : teljesítésbe
ment előlegek (amennyiben az
előző időszakokban feltüntettük őket az 53.sorban) –
EU-s termékbeszerzéshez kapcsolódó
adott előlegek. Információs
sor !
101.sor : általunk
az áfa tv. területi hatályán
(Magyarországon) kívül teljesített
termékértékesítés.
Csak infós adat !
102.sor :
általunk az áfa tv. területi hatályán
(Magyarországon) kívül teljesített
szolgáltatásnyújtás
értéke. Csak információs adat !
Amennyiben a 33.sorban részletezett szolgáltatásokról
van szó (tanácsadás, stb), akkor ne felejtsük
el őket a 103.sorba is beállítani, mint infó
adatot !