|
|
Könyvelés : SZJA 2011 (Adók 2011)
Személyi jövedelemadó mértéke Magyarországon 2011-ben
Adó alapja : a bruttó bér 27%-al növelt összege, ezt nevezik szuperbruttónak.
Tehát akinek pl. a bruttó bére 100 ezer ft, annak a szuperbruttója 127
ezer ft. Az adóterhet nem viselő járandóságok (pl.nyugdíj,gyes, anyasági támogatás, ösztöndíj, lakáscélú munkáltatói támogatás) fogalma megszűnt, ezentúl ezen jövedelmek adómentes bevételnek számítanak, se bevallani, se adót fizetni nem kell utánuk !
Személyesen közreműködő tagok tagi jövedelmét már nem kell a tevékenységre
jellemző kereset alapján kell meghatározni, főleg, hogy ehhez semmiféle támpontot nem adtak a törvényalkotók tavaly.
Adó mértéke : Egységesen a felbruttósított jövedelem 16%-a. 2011-től megszűntek a különadózó jövedelmek. 16%-al adózik ingó (200 ezer ft jövedelem felett), ingatlan átruházásából, ingatlan bérbeadásából származó jövedelem, valamint a béren kívüli juttatások, tőkejövedelmek (osztalék, kamatjövedelem, árfolyamnyereség, úgy mint vállalkozásból kivont jövedelem, stb). Kivétel egyedül a tartós befektetés, ahol továbbra is az első három év után 10% a kamatadó, öt év eltelte után pedig adómentes a kamat.
Adójóváírás : alkalmazottaknak jár (megbízási szerződéses ügyvezetőknek nem !!!), havi 12,100 ft., de max. a felbruttósított bér 16%-a.
Teljes egészében évi 2,750,000 ft (szuperbruttósított) összes jövedelemig lehet érvényesíteni, 3,960,000 ft-tól egyáltalán nem jár, a két összeg közti éves
jövedelemnél pedig egyre csökkenő mértékben jár. Tehát, ha egy alkalmazott havi bruttó bére 180,000 ft alatt van és máshonnan várhatóan nem lesz jövedelme, annak nem is kell gondolkodnia, év eleji nyilatkozatában mindenképp kérje az adójóváírás érvényesítését. Akinek a bruttó bére havi 259,000 ft felett van, semmikép ne kérje az adójóváírást. Akinek a bére pedig havi bruttó 180,000 ft és 259,000 ft között van, annak érdemes kérnie az adójóváírást, de tisztában kell lennie vele, hogy év közben valamikor (amikor a jövedelme eléri az adójóváírási határt) csökkenni fog a kézhez kapott nettója, mivel nem jár neki már az adójóváírás. Pl. ha valakinek a havi bruttó bére 220,000 ft, akkor szeptemberben még járni fog neki az adójóváírás, de az októberi fizujánál már kevesebbet fog kapni, mert onnantól kezdve már nem jár neki.
Családi kedvezmény : mindenkinek jár, aki családi pótlékra jogosult. A felső jövedelmi korlát is megszűnik. Egy és két gyermek után havonta és kedvezményezett eltartottanként (aki után családi pótlék jár, vagy a várandósság 91.napjától) 62,500 ft-tal lehet a felbruttósított adóalapunkat csökkenteni. Három és több gyermek után pedig 206,250 ft. ez a kedvezmény. Ez összegszerűen egy és kétgyerekeseknél 10,000 ft-nyi adóspórolást jelent gyerekenként havonta, a három és többgyerekeseknél pedig 33,000 ezer ft adóspórolás havonta gyermekenként. Persze nem gondolnám, hogy valaki ezért vállalna harmadik gyereket, bár ki tudja...-)). A családi kedvezmény érvényesítése attól függetlenül megosztható a szülők közt az adóbevalláskor, hogy év közben melyiküknél, milyen mértékben vették figyelembe. Tehát nyilatkozat adásánál év elején érdemes kiszámolni, hogy a jobban kereső szülő kérje egyedül, vagy esetleg megosztva kérjük mindkét szülőre. A lényeg, hogy legyen annyi jövedelmünk, aminél érvényesíthetjük a teljes családi kedvezményt, és ne az adóbevalláskor, késve kelljen az államtól visszakérni.
Súlyos fogyatékos személyek kedvezménye : továbbra is havonta jár nekik, mértéke, a havi minimálbér 5%-ával csökkenthetik az adójukat (tehát nem az adóalap, hanem az adójuk csökkenthető havonta kb. 3,900 ft-tal. A minimálbér 2011-re még nem került elfogadásra, valószínűleg valahol 78 ezer ft környékén fognak a munkavállalók és a munkáltatók megállapodni. A szakképzettséget igénylő munkakörök esetén pedig kb. 96 ezer forint lesz a havi bérminimum.
Adónyilatkozatok
: nagyon fontos, hogy munkáltatónk részére az év elején helyesen
nyilatkozzunk. Főként azt kell végiggondolnunk először is, hogy az éves várható összes jövedelmünk
(szuperbruttó bérünk, esetleg a bérleti díjból származó jövedelmünk)
a mekkora lesz. Ha ugyanis rosszul számoltunk és
év végén kiderül, hogy pl. ingatlanértékesítés, vagy ingatlanbérbeadás miatt összjövedelmünk okán mégsem jár az adójóváírás és így több, mint 10,000 ft-os adóbefizetés keletkezett, akkor
12%-os különbözeti bírságot kell fizetnünk. Én elején a következőkről kell nyilatkoznunk :
- ha van ilyen neki, akkor a levonható költségeket tételesen kívánja érvényesíteni, vagy 10% költséghányad alkalmazásával;
- az adójóváírásról
- a családi kedvezményről, illetve annak megosztásáról (mindkét szülő közösen nyilatkozik, adóazonosító jeleik feltüntetésével)
- az esetleges súlyos fogyatékosság kedvezményéről
És még egy jótanács : érdemes akinek csak lehet, munkavállalóként a
cégben dolgoznia. Igaz, ez társasági szerződés módosítást igényel, de
ennek költsége pár hónap alatt megtérül már csak az adójóváírásból is !
Pl. sok-sok vita után most már bizonyos, hogy a bt egyedüli beltagja is
lehet munkaviszonyos, ha a társasági szerződés a munkáltatói jogokat a
kültagra hárítja.
Kedvezményes adózású munkáltatói juttatások 2011-ben
Már tavalytól megszűnt a külföldi kiküldetés napidíjának 15 eurós adómentesen adható összege !
A reprezentációs kiadások (éttermi meghívás, céges evés-ivászat, stb)
szerencsére "csak" a társasági adóalapot növelik, mivel a társasági
adótörvény többé nem ismeri el őket költségként.
Háromféle adózás szerint adhatunk ezentúl juttatásokat a munkavállalóinknak, személyesen közreműködő tulajdonosoknak és azok hozzátartozóinak (kivételekkel!) :
1. 1,19-szeresen bruttósított adóalap 16%-os kulccsal adózik, véleményem szerint még mindig érdemes kihasználni, mivel kb.feleannyiba kerül, mint a munkabér :
- meleg és készétel utalvány havi 18 ezer ft / főig, akár utólag adva;
- Üdülési csekk,
melyet a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány bocsátott ki. Adható
alkalmazottaknak, személyesen közreműködő tagoknak és azok közeli
hozzátartozóinak - évente max.egy havi minimálbér / fő (2011-ben kb. 78,000 Ft);
A
magánszemélynek neve és adóazonosító jele feltüntetésével nyilatkoznia
kell, hogy az évben még honnan kapott, ill.vett üdülési csekket. A
munkáltatónak az általa juttatott üdülési csekkekről K53-as bevallást
kell leadnia január 31-ig !
- Iskolarendszerű képzés átvállalt költsége, ami az adott munkakör betöltéséhez szükséges (ide tartozhat pl. egy nyelviskolai kurzus, vagy egy továbbképzés is)
- évente max. havi minimálbér két és félszerese / fő (2011-ben kb.195,000
Ft). Személyesen közreműködő tagok továbbképzésének költségét is
átvállalhatja a cég. És már az sem fontos, hogy a számla a cég nevére
szóljon, vagy nem ő a költségviselő;
- Július és október között annak az alkalmazottnak adott iskolakezdési támogatás,
akinek
családi pótlékra jogosult gyermeke van. A támogatás mindkét
szülőnek jár, még ha egy helyen is dolgoznak. A támogatás a
részmunkaidőben dolgozóknak is jár (ugyanekkora értékben) ! Az
iskolakezdési támogatás mértéke a minimálbér max. 30%-a, jelenleg kb.23,400 ft gyermekenként. Ebből tankönyveket, tanszert és ruházati
termékeket vehetünk, számlát a munkáltató nevére kell kérnünk. Külön
nyilvántartást kell vezetnie a munkáltatónak a nyújtott iskolakezdési
támogatásról. De ez egyébként minden adott juttatásról igaz.
Dokumentálni kell mindent;
- Munkáltató nevére szóló számlára megvásárolt, a munkavállaló helyi utazására szóló bérlet;
- ÚJ : Széchenyi-pihenőkártyára utalt összeg, akár több juttatótól is, de összesen max. 300 ezer forintig; A Széchenyi-pihenőkártya egy fizetőeszköz, mellyel különböző szolgáltatásokat lehet vásárolni a rendszerbe bevont szolgáltatóktól. Erről részleteket csak a későbbiekben fogunk megtudni.
- Önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztárba fizetett munkáltatói hozzájárulás, maximum dolgozónként a minimálbér 50%-ig, azaz 2011-ben max.havi kb.39,000 ft-ig ft-ig(cégtulajdonosoknak és azok közeli hozzátartozójának nem jár!);
- Foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézménybe fizetett
munkáltatói hozzájárulás, maximum dolgozónként a minimálbér 50%-ig,
azaz 2011-ben max.havi kb.39,000 ft-ig (cégtulajdonosoknak és azok közeli
hozzátartozójának nem jár!);
- Önkéntes kölcsönös egészségpénztárba és önkéntes kölcsönös önsegélyező pénztárba fizetett munkáltatói hozzájárulás, maximum együttvéve dolgozónként a minimálbér 30%-ig, azaz 2011-ben max.havi kb.23,400 ft-ig(cégtulajdonosoknak és azok közeli hozzátartozójának nem jár!);
2. Egyes felemás adózású korcsnak számító juttatások (1,19-szeres felbruttósított adóalap után 16% SZJA és 27% EHO fizetési kötelezettséggel) :
- Cégtelefon magáncélú használata címén meghatározott adóköteles jövedelem;
- Csoportos életbiztosítás (ha a biztosítási szerződés nem egyénileg, hanem kizárólag munkakör, beosztás, munkaviszonyban eltöltött idő, vagy az életkor alapján határozza meg a biztosítottak körét);
- Kifizető (csak nem társasági adóalany !) által biztosított üzleti étkezés;
- az 1.pontban felsorolt juttatások értékhatáron felüli része;
Ez a pont még egy nagy kérdőjel a fejemben, elnézést, de még nincs róla törvényértelmezés....
3. Természetbeni juttatásként úgy adózik, mint a munkabér (1,27-szeres felbruttósított adóalap 16%-a + tb terhek a felek közti jogviszony alapján) :
- Magánnyugdíj pénztári tagdíj kiegészítés;
- Művelődési intézményi szolgáltatás (kultúra utalvány);
- Sportolásra szolgáló utalvány, munkaadó által fizetett fitness bérlet;
- Munkáltató által biztosított ingyenes vagy kedvezményes személyszállítás;
Mindenekelőtt
fel kell hívnunk a kis cégek figyelmét (ahol nincs kollektív
szerződés), hogy dolgozóiknak azonos feltételekkel kell adómentes
juttatásokat nyújtania ! Bár ez idén változott, enyhítettek a szigoron
: kikötheti belső szabályzatban, hogy a felsővezetőknek többet ad a
cég, mint a középvezetőknek, alkalmazottaknak. Vagy, hogy a régebben
ott dolgozóknak ad többet. Egyszóval leszabályozva, csoportokba szedve
az alkalmazottakat, pontosan rögzítve a feltételeket
adhatunk több adómentes juttatást az egyiküknek, mint a másikuknak.
Diszkriminálni továbbra sem lehet, de adhat eltérő mértékű éves
felhasználható keretet a munkáltató (kafeteria keret),
azon belül minden
alkalmazott igényeinek megfelelően válogathat. Természetesen e keret
mértékét a munkaszerződésben rögzíteni kell és ha éven belül az
alkalmazott valamilyen oknál fogva nem tudta kihasználni a keretet,
akkor a fel nem használt összeget számára ki kell fizetni munkabérként.
Itt szeretném felhívni a munkavezetők figyelmét, hogy amennyiben
titoktartási záradékot, vagy egyéb speciális kikötést tesznek a
munkaszerződésben, azt meg is kell fizetniük, mert ha nem, úgy e
kikötés semmisnek minősül. Tehát pl., ha szerepel a szerződésben, hogy
a munkaviszony megszűnését követően az alkalmazott nem helyezkedhet el
egy évig ugyanazon a területen, de a szerződésben nincs kikötve, hogy
ezért havonta kap 100 forint pótlékot, akkor e kikötés semmis.
Az adót bevallani a következő év májusi bevallásában kell.
Adókedvezmények 2011-benKétféle adókedvezmény maradt, mint arról korábban is írtunk
a súlyosan fogyatékosok
(akár egy cukorbetegségben szenvedő is idetartozhat, ha megvan róla az
orvosi igazolása !) kedvezménye (mértéke havonta a minimálbér 5%-a, tehát havi kb.3,900 forint).
És megmaradt az a lehetőség, hogy átirányítsuk személyi jövedelemadónkat, ill.annak egy részét az önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztári, vagy önkéntes kölcsönös egészségbiztosítási és önsegélyező számlánkra.
A kedvezmény korlátja a nyugdíj vagy egészségbiztosítási számláinkra
tárgyévben befizetett összeg 20%-a, de max.100 ezer ft. Ez annyit
jelent, hogy aki szeretne nyugdíjáról, vagy egészségéről előre
gondoskodni, annak érdemes decemberben pl. 500 ezer ft-ot átutalni a
nyugdíjpénztári számlájára és akkor a fizetendő szja-ból (ill.a
munkáltató év közben tőle levont szja-jából) 100 ezer ft-ot nem az
apehnek, hanem a saját nyugdíjszámlájára utaltathat.
Cégautóadó
Alapvetően
változtattak az eddigi cégautó adóztatási gyakorlaton. Az adóalanyok
körét jelentősen kiterjesztették, igaz, a fizetendő adó mértékét pedig
jelentősen csökkentették. Eddig, aki fizetett, az havi szinten (egy
normálisabb autó után) legalább 40-50 ezer ft-ot fizetett. Ők most
megússzák majd ezen összeg akár harmadával.
Akinek a cég nevén van a személygépkocsi, ott nincs kérdés, fizetni
kell a cégautóadót (mivel mindenképp számolunk el pl.értékcsökkenést a
szgk.után). Ott pedig, ahol az alkalmazottak, cégtulajdonosok a saját
nevükön levő személygépkocsit állítják a cég szolgálatába, kétféle út
lehetséges. Az egyik, hogy szó nélkül fizetjük ezen gépkocsik után a
cégautóadót és vezetjük az eddigi útnyilvántartást, ami alapján a
kilóméter költségtérítéseket adjuk. A másik megoldás, hogy az eddig
vezetett útnyilvántartások megnevezését megváltoztatjuk kiküldetési
rendelvényre (a kiküldetési rendelvények kötelező tartalmi elemei
szinte megegyeznek az útnyilvántartásunkra eddig írtakkal). És ezzel a
megoldással elkerülhetjük a
cégautóadót. Szintén nem kell fizetnünk a cégautóadót, ha csak a 9 ft-os munkába járási
költségtérítést fizetjük a munkavállalónak, semmi mást. A kiküldetési
rendelvénynek sok fontos tartalmi kritériumnak kell megfelelnie :
kétpéldányos bizonylat, mely tartalmazza az üzleti utazás célját,
időtartamát, útvonalát, apeh üzemanyagárát az adott hóra, az
szgk.üzemanyag fogyasztási normáját. Fogyasztási
apeh norma : gázüzeműnél 1000 köbcentiig 8 liter/100 km, 1001-1500
köbcenti közt 9 l/100 km, 1501-2000 köbcenti közt pedig 10 l/100 km.
Gázolajüzemű szgk-nál 1500 köbcenti hengerűrtartalomig 6 liter/100 km,
1501-2000 köbcenti közt pedig 7 l/100 km.
Cégautóadót kell fizetni 2009-től mindenkinek, aki költséget számol el
az adott hónapban egy személygépkocsira (ez jelenthet csak biztosítási
dijat, de jelenthet benzin költségtérítést útnyilvántartás alapján).
Tehát ezentúl mindegy, hogy ki az szgk. tulajdonosa, a munkavállaló
magánszemély, a cégtulajdonos, vagy a cég ! fizetnie kell a
lizingbevevőnek is, vagy a belföldön a szgk-t használónak is, még ha
nem is ők szerepelnek a forgalmiban üzembentartóként (megint bezártak
egy kiskaput, csak így tovább...-)) !!
Csak abban a hóban kell cégautóadót fizetni, amely hó előtti hóban
bármilyen költséget elszámoltunk a szgk-ra.
A
cégautóadó havonta fizetendő mértéke 2010-ben 1600 köbcenti hengerűrtartalomig (vagy 1200 köbcenti kamratérfogatig) 7,000 ft, minden egyéb esetben 15 ezer ft.
Az adót negyedévente, a negyedévet követő hó 20-ig kell bevallani és megfizetni.
Tehergépkocsi, vagy személygépkocsi ?
És
utolsósorban azt hiszem érdemes részletesebben kitérni arra a kérdésre,
hogy milyen szempontokat kell vizsgálnunk annak megállapításánál, hogy
az általunk vett platós kisteherautó valóban kisteherautónak minősül e.
Tehát az áfa levonható e utána az áfa tv. alapján és cégautóadót nem kell e utána fizetnünk az szja tv. alapján.
Áfa tv.szempontjából egyszerűbb a helyzet. A frissen beszerzett
tehergépjárműveknél csak a számlán levő VTSZ (vámtarifaszámot) kell
megvizsgálnunk. Amennyiben ez nem 8703, akkor levonhatjuk az áfát.
Azonban figyelnünk kell arra, hogy 2002.júliusában minden gépkocsit
átsoroltak a tv.i szabályozások változása miatt ! Tehát
meg kell vizsgálnunk, hogy az általunk most használtan veendő, de
2002-ben gyártott tehergépjármű az új 2002.júliusi besorolás szerint is
tehergépjárműnek minősül e ! Könnyebbség, hogy amennyiben
ezeken a régi besorolású tehergépjárműkön időközben nem végeztek
átalakítási munkálatokat (plusz ülések behelyezése, vagy a rögzítők
megléte, stb), akkor ezek ma is tehergépjárműnek minősülnek. Áfa szempontból a következők a feltételek jelenleg :
- furgon tipus :
vezetőfülkét gyári térelválasztó különíti el a rakodótértől; max.3
személy szállítható benne; raktérben nincs ülésrögzítési lehetőség
(tehát amennyiben más kerültek bele beépítésre ülések utólag, akkor a
tehergk.besorolás azonnal átcsap személygépkocsi besorolásba !)
- "pick-up" tipus : bruttó tömege max.5 tonna; minimális hasznos teherbírásuk 2500 kg.
- zárt karosszériás terepjáró : személygépkocsi
- "puttonyos" haszongépjármű : gyári térelválasztó elem a vezetőfülke és a rakodótér között; 2 fő szállítására alkalmas
- hagyományos áruszállító : bruttó tömegük nagyobb, mint 5 tonna;
Szja szempontjából a következőkre figyeljünk :
- vezetővel együtt max.8 személy szállítására alkalmas
- vegyes használatú, max. 2500 kg.együttes tömegű
- rakodótere kettőnél több utas szállítására alkalmas (akár oldható ülésrögzítéssel)
Tehát, ha vettünk egy
2700 kg-os megengedett legnagyobb össztömegű gépjárművet, melynek vtsz
száma 8704, az szja szerint már nem lehet szgk, tehát cégautóadót nem
kell fizetnünk. Az áfa szempontokat végigellenőrizve is tehergépkocsinak
minősül, tehát levonható a beszerzés 20%-os áfája, az évi 20%-os
értékcsökkenési leírás megengedett, a gázolaj és a javítási ktg-k áfája
is levonható ! Egyetlen teendő van, hogy minden megtett útról
menetlevelet kell készíteni !
|
|
|